Rólunk

A HONDA győri márkaképviseletét 1991. év júniusában alapította a három tulajdonos, Simon Tihamér, Zajovics Csaba és Szabó Ernő. A HONDA márka mellett kötelezték el magukat és azóta sem merült fel, hogy más márkával is foglalkozzanak.

A bemutatótermet a belváros szívében valósították meg. Mivel itt nem volt lehetőség szervizelésre, azt egy kicsit távolabb, egy, az önkormányzattól bérelt épületben alakították ki. Ők voltak az első márkakereskedők a városban, akik szalonnal rendelkeztek és innen szolgálhatták ki a vásárlókat.

1997-re azonban kinőtték a bemutatótermet és elkészítették saját szalonjuk terveit. A tervekből 1999 májusára lett valóság, amikor is megnyílt az új márkakereskedés, mely 400 m2-es szalonból, 300 m2-es szervizből, valamint irodahelységekből áll. Ennek megfelelően változott a cégnél dolgozók száma is, mely mára, 11 főre nőtt. Az új szalon és márkaszerviz Győr régi, patinás városrészében található.

2006. évben újabb szerelőműhellyel bővült a szerviz részleg. Saját lakatosműhely kialakítását végeztük el a Honda szabványok alapján ,mely lehetővé teszi a sérült, lakatos munkát igénylő gépjárművek helyben történő javítását.

2009. évben a cég újabb beruházással növelte kapacitását, műszaki vizsgáztatásra alkalmas vizsgabázist teremtett. Ezzel szinte teljes körű szolgáltatást nyújt a gépkocsi tulajdonosok részére.