NSX-formaterv

A vezető volt a kiindulási pont

Ösztönös kapcsolatot teremteni ember és gép között nem egyszerű feladat. Sok ötlet elbukott a tervezés során, mert célkitűzésünket soha nem veszítettünk szem elől. Önt, azaz a szívet és a lelket helyeztük a középpontba.

Teljesítményre formázva

Egy tiszta gondolat

Egy hibrid szupersportkocsi, ami versenypályán és közúton egyaránt brillírozik.

Folyamatos fejlődés

Nem állunk meg, amíg el nem érjük a tökéletességet - mindegy, mi az ára!

Az NSX-nek azonnal válaszolnia kell az emberi utasításokra. Ez volt az a gondolat, amelynek okán a projekt felénél irányt kellett váltanunk. Nem tűnt helyesnek, hogy keresztben beépített, V10-es erőforrást alkalmazzunk, ezért visszaültünk a tervezőasztalhoz, és kidolgoztunk egy hosszában beépített, ikerturbós, V6-ost, amelyhez elektromotor kapcsolódik.

Ez gyakorlatilag mindenre hatással volt. Úgy kellett például szabályoznunk a levegőáramlást, hogy nagyobb legyen a leszorítóerő és hatékonyabb a hűtés, s ez nyilván a teljes karosszéria áttervezésével járt. A döntés eleinte feszültséget okozott, de idővel még szorosabbá tette a kapcsolatot a formatervezők és a mérnökök között.

Kényelem és funkció bármely sebességnél... A elektromos mozgatású sportülések (Sport Seats) vezérlőegysége memóriával is rendelkezik, így az ülés gombnyomásra felveszi az előre beállított pozíciót.

Az Ön tere

A vezető nem csak ül az NSX-ben, kapcsolatban áll vele!

Az üléseket, az ajtókárpitokat és a középkonzolt úgy alakítottuk ki, hogy a vezető és az utas is biztosan, csúszkálás nélkül ülhessen. Mindazonáltal az utastér kellőképpen kényelmes, hogy kompromisszumok nélkül használható lehessen a hétköznapokon, s olyan fizikai kapcsolatot teremt a pilóta és a műszaki alapok között, hogy versenypályára is ideális. Egy szó, mint száz, kimagasló teljesítménye ellenére az NSX minden helyzetben remek partner, s még csomagtartója is méretes - a kategória legnagyobbja.

Az ergonómiailag tökéletes kormánykeréken oly' természetes a fogás, mintha kifejezetten Önre terveztük volna.